Amikor kimondtam apámnak,hogy Niall és Én együtt vagyunk,bevallom ugyan annyira megvoltam ijedve mint a barátom.Nem akartam,hogy lássa rajtam,ezért inkább próbáltam minél magabiztosabbnak és határozottabbnak látszani.Ránéztem apura,akinek először semmit nem lehetett leolvasni az arcáról.Éreztem,ahogy Niall egyre erősebben szorítja a kezemet,miközben arra várunk,vajon apu mit szól ehhez az egészhez.Már szinte egy örökké valóság eltelt,legalábbis nekünk annyinak tűnt,mire apám szóra nyitotta a száját.
-Örülök annak,hogy megbeszéltétek a nézet eltéréseiteket-kezdte nyugodt hangon-De biztosak vagytok ti abban,hogy ez működhet?-kérdezett rá.
-Teljesen biztosak,uram-felelt Niall,és próbált minél magabiztosabbnak tűnni-Már régóta ismerjük egymást.Igaz volt kiesés,de semmit sem változtunk.Amikor nem beszéltünk egymással,akkor is csak rá tudtam gondolni-fejezte be,utána pedig rám nézett.Én csak határozottan bólogattam,és visszanéztem apára.
-Rendben van,Remélem ez jól fog elsülni.De ha megbántod a kislányomat,nagy bajban leszel.Világos?-nézett fenyegetően,barátomra.
-Igen,az.Mindent megteszek,hogy ne bántsam meg,semmivel sem-bólintott hozzá,megerősítésképpen-Amúgy már Liam-től is megkaptam ezt a fajta fenyegetést-nevetett kicsit már nyugodtabban.
-Jó gyerek,Liam-kacsintott rám apu,egy mosoly kíséretében-De még valami-emelte fel a mutatóujját,mire mind a ketten összerezzentünk-Te fogod elmondani,az anyádnak,minél előbb.Nem akarom,ahogy gondolom ti sem,hogy az újságokból tudja meg.
-Oké.Tőle nem félünk annyira mint tőled apu-engedtem el Niall kezét,és odaálltam apu elé,hogy egy puszit adjak neki.
-Nem kell tőlem félni-tette Niall vállára az egyik kezét-Csak akkor,ha valami hatalmas nagy hülyeséget követtek el-nevetett fel.
-Mindent megteszünk,hogy olyan ne legyen-mondta Niall,de már ő is mosolygott.
-Remélem is!Nekem mennem kell,és szerintem nektek is.Ideje felkészülni a koncertre-mondta,majd megfordult és elsétált.
Egy darabig csak álltunk egymással szemben Niall-el,aztán hirtelen felkapott,amire én egy halk sikítással reagáltam,és megpörgetett.Amikor letett,egyből az ajkaimra tapadt,egy gyors határozott csókra.
-Túléltük-döntötte a homlokát az enyémnek,és átkarolta a derekamat.
-Bizony.Nem is volt olyan szörnyű-mosolyogtam rá.
-Tényleg nem,csak volt egy hosszú pillanat,amikor azt hittem kinyír-nevetett fel.
-Ugyan-legyintettem-apu nem olyan.
-Nekem nem úgy tűnt-húzta el a száját.
-Gyere,menjünk be a srácokhoz,mert mindjárt kezdődik a próba-kezdtem az ajtó felé húzni.
Amikor beléptünk az ajtón,hirtelen csönd lett és mindenki ránk kapta a tekintetét.
-Na túléltétek?-szólalt meg először Louis,egy mosoly kíséretében.
-Igen.Egész jól ment.Bár a fenyegetés nem maradt el-nevetett fel,barátom-De elmondtam neki,hogy már Liam-től is hallottam ezt-fordult Liamhez.
-Ez a nagy testvér kötelezettsége is.Jó,hogy mondtam-húzta ki magát a kanapén ülve,ezzel nyomatékosítva mindenkiben,ő aztán komolyan gondolja.
-Na,jól van vegyél vissza,nagyfiú-nevetett fel mellette Sophia,és a combjára simította a kezét.
Liam,csak ránézett,amolyan most miért kell leszólni,nézéssel.Egy ideig mindenki próbálta visszatartani a nevetést,de mikor Harry kitört,mi sem bírtuk sokáig.Amint nagy nehezen,sikerült lecsöndesednünk a fiúk elindultak próbálni,ezzel minket csajokat magunkra hagyva.Leültem Sophia mellé.
-Na mesélj,hogy megy a kapcsolatotok?-fordult egyből felém.
-Eddig úgy tűnik minden rendben,csak még mindig fura,hogy eddig barátok voltunk,most pedig csókolózunk,meg minden.Sőt sok évig nem is beszélgettünk.
-Megtudom érteni,hogy furcsa.Ugye Liam-el,mi is barátok voltunk suli óta,aztán hirtelen minden megváltozott-mosolyodott el-Egyszer csak,hirtelen azon kaptam magam,hogy szerelmesek vagyunk,és egy pár.Tényleg fura érzés,még most is.Annyi közös emlékünk van,és mégis mások mint a mostaniak,mert azokat barátként éltük át.
-Igen,én is így érzek.Kíváncsi vagyok vajon Niall,hogy gondolkozik erről.
-Hidd el,hogy ő szinte ezekkel nem is foglalkozik. Liam-el megpróbáltam beszélni erről,de csak annyit mondott,hogy azok is mi voltunk,és most is mi vagyunk-forgatta meg a szemét-Pasiktól nem is nagyon lehet többet várni-nevette el magát.
-Jogos-nevettem fel én is.
Mivel tudtuk,hogy a srácok még egy jó ideig próbálni fognak,úgy döntöttünk,elugrunk egy Starbucks-ba. Idefele láttunk egyet nem messze a stadiontól.Szóltunk Paddy-nek,hogy elmennénk,de mivel szerinte nem kéne testőr nélkül mászkálnunk,felajánlotta,hogy vagy ő vagy más testőr elkísér.Nem szerettük volna,ha olyan jön velünk akiben nem bízunk,így Ő kísért el minket.Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba,még intettünk a rajongóknak,akik egyből sikítozni kezdtek.
-Mivel te még eléggé új vagy-nézett hátra,rám Paddy-Szeretnék,előre szólni,hogy amint ez a kocsi kiér a kerítésen túlra a rajongók rá fognak tapadni.Sokszor az ablakokat is ütögetni fogják-húzta el a száját-Azért mondom,hogy ne ijedj meg-mosolygott rám.
-Nyugi,nem félek.Az anyukám miatt,már eléggé hozzá szoktam-mosolyogtam vissza rá.
-Miért,ki az anyukád?-lepődött meg.
-Kristin Perez.De ha már ezt elmondtam akkor elmondom,hogy David akihez a fiúk átszerződtek,az az apukám-nevettem fel,kínosan.
-Hű.Akkor neked nehéz újat mutatni-nevetett,és előre fordult.
Igaza volt.Ahogy elhagytuk a stadion területét a rajongók őrült módjára rohamozták meg a kocsit.Kicsit aggódtam,hogy véletlenül valakinek odakint baja esik,de úgy látszik a sofőr tudja a dolgát.Tíz percbe telt,de a rajongók rájöttek,hogy ezzel a viselkedéssel semmit nem érnek el,és szépen lassan elálltak az útból.Szerencsére a Starbucks-ban nem sokan voltak.Hamar megkaptuk a rendelésünket és leültünk egy eldugottabb asztalhoz.
-Várod már az első,élő One Direction koncerted?-kérdezte izgatottan Sophie.Paddy pedig úgy tett mintha nem hallana semmit és csak a telefonját nyomkodta.
-Igen.Kíváncsi vagyok,milyenek élőben.Mondjuk tuti,hogy jók de...szóval érted-magyaráztam neki izgatottan.
-Az évek alatt,soha még csak egy kicsit sem fordult meg a fejedben,hogy vegyél egy jegyet,és megnézd a srácokat?
-Sokszor voltam azon a ponton,hogy elmenjek valamelyik koncertre,de aztán rájöttem,túl fájdalmas lenne újra látni Niall-t-húztam el a számat-Mindent kerültem róluk abban az időben.De ez már csak a múlt-sóhajtottam.
Egy jó pár dolgot átbeszéltünk,amikor a mi kedves testőrünk szólt,hogy el kéne indulni visszafele,mert a fiúk hamarosan végeznek.Annyira lekötött minket a beszélgetés,hogy fel sem tűnt a sok rajongó,akik idő közben összegyűltek kint,ránk várva.
-Oké,csajok.Fogjátok egymás kezét,ne szakadjatok le se egymástól se tőlem.Mindent megteszek,hogy biztonságban a kocsihoz érjetek-mondta komolyan Paddy a szabályokat,komolyan.
Amint észrevettük,ahogy a kocsi megáll,minél közelebb a bejárathoz,mindannyian vettünk egy mély levegőt és kiléptünk a tömegbe.Minden honnan nyomtak össze minket,és kiabáltak minden félét. Paddy próbálta őket minél jobban távol tartani,ami jól sikerült neki. Sophie-val szorítottuk egymás kezét.Szerencsére gyorsan elértünk az autóhoz,és el is indultunk,ahogy mindenki a helyén ült.Mintha eddig egyikünk sem vett volna levegőt,amíg elértük az autót,mert szinte egyszerre fújtuk ki magunkat.Amint beértünk a stadionba,egyből a színpadhoz mentünk,ahol megtaláltuk a fiúkat az emelvényen.Valami hiányzott,vagy inkább valaki.Csak négyen voltak fent.Ahogy megláttak minket,szünetet kiabáltak és lejöttek hozzánk. Liam egy csókkal köszöntötte barátnőjét,én pedig egy puszit kaptam az arcomra.Nem bírtam ki,hogy ne kérdezzek rá.
-Hol van Niall?-kérdeztem gyanakodva.
-Azt hiszem,a hátsó kijárat felé ment-vakargatta,zavartan a tarkóját.
-Köszi.Mindjárt jövök-mondtam,és elsétáltam az említett hely felé.
Amikor oda értem,el sem hittem amit látok.Ez most komoly?Miért teszi ezt velem?Amikor azt hiszem minden helyre jött,akkor tesz valamit,ami mindent elront.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése