15.fejezet

                                                               

                                                             Nathalia

Már a kocsiban ülünk,és a randi meglepetés helyszínére tartunk. Nagyon izgatott vagyok. Látom Niall-en,hogy ő is az. Most kivételesen,barátom vezet. A stadion-nál beszélt a testőrökkel,hogy szeretne velem kettesben lenni,amennyire csak lehet. Így megegyeztek abban,hogy a testőrök külön autóval jönnek mögöttünk,és amikor a helyszínre érünk,akkor elvegyülnek. Ők látnak minket,de mi észre sem vesszük őket. Kicsit félek attól,ha felismernek,ennek a randinak mégsem lesz túlságosan romantikus hangulata. De remélem minden rendben lesz,csak mikor érünk már oda. Már vagy fél órája autókázunk.

-Még mennyi idő mire odaérünk?-fordultam kíváncsian,barátom felé,aki erre csak elmosolyodott,de az útról le sem vette a tekintetét.

-Ne legyél türelmetlen-fogta meg az egyik kezével az enyémet-Már nemsokára ott vagyunk.

-Tudod,hogy én mindig is türelmetlen voltam-nevettem el magam-Főleg,ha valami meglepetésről van szó.

-Ó..Igen,emlékszem-nevetett ő is-Az volt a legemlékezetesebb,amikor a szülinapod miatt egy hétig rágtad a fülemet,hogy áruljam el neked,mire készülök.

-Az egy szörnyű hét volt,számomra-húztam el a számat.

-Hát még nekem-nevetett tovább-Még hajnali kettőkor is üzeneteket küldtél,hogy áruljam el neked-fordította felém egy pillanatra a fejét,mosolyogva.

-Jól van na-tetettem a durcást-Én ilyen vagyok-fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt.

-Tudom,és én ezt is szeretem benned. Bár,azért reméltem azóta egy kicsit javult.

-Javult is. Most nem zaklattalak hajnali kettőkor-nyújtottam rá a nyelvemet,játékosan.

-Ne nyújtogasd mert leharapom-utánzott engem-Amúgy ha az zaklatásnak számít,hogy éjszaka többször is belém rúgtál álmodban,akkor megcáfolom a nem zaklatsz részt-nevetett fel.

-Héj...Álmomban nem tudom mit csinálok,szóval az nem ugyan az-védtem meg magam.

-Jó-jó. Megértettem-mondta jókedvűen.

-Megjöttünk-jelentette ki,miközben leállította az autót.

Egy kis sötétebb utcában álltunk meg,ami nekem eléggé ijesztő volt,de csak nem akar kicsinálni.

-Te meg akarsz ölni?-fordultam felé,komolyan.

-Persze,minden vágyam,hogy végre velem vagy és kinyírjalak-röhögött fel. Annyira aranyos volt,hogy én is felnevettem-Amúgy,nem. Innen még sétálunk egy kicsit,csak itt hagyjuk a kocsit,nehogy kiszúrják,pontosan hol vagyunk-mondta,mikor sikerült abbahagynia a nevetést.

-Értem.

-Akkor indulás-jelentette ki.

Épp amikor kiszálltunk a kocsiból,láttuk,ahogy a testőrök is leparkolnak. Niall-el összekulcsoltuk a kezünket,és így indultunk el. Szorosan összebújva. Jól esik,hogy ennyire odafigyel rám. Régen is mindig,mindentől féltett,és a közelemben volt. Emlékszem,egyszer azon veszekedtünk,hogy csak úgy belerohantam a hideg tóba,ruhástul. Neki ez nem igazán tetszett,sok ideig veszekedett velem,hogy megfogok fázni,azonnal menjek ki. De végül,addig harcoltam vele,amíg ő is beugrott a vízbe. Erre az emlékre önkéntelenül is elmosolyodtam,amit egyből észrevett.

-Min mosolyogsz ennyire?-kérdezte,ő is mosolyogva,miközben lenézett rám.

-Csak egy emléken-próbáltam ennyivel lezárni.

-Mond el-kérlelt-Melyik emléken?

-A tavas-on. Amikor veszekedtél velem,de végül én győztem-nevettem fel.

-Az tényleg vicces volt-nevetett-Bár az utána következő,egy hét nátha,már kevésbé-húzta el a száját-De legalább együtt szenvedtünk a szobámban,miközben anyu egy csomó sütit sütött-mosolyodott el.

-Jujj...azok nagyon finom sütik voltak-gondolkoztam el.

-Anyu mindig is profin értett a sütikhez.

-Az biztos.

Még pár percig sétálgattunk és beszélgettünk,régi vicces emlékeken,amikor egyszer csak megállított egy zebránál. Nem értettem,mert az út túloldalán csak járda volt,és egy elég sötét park. Remélem nem akar bevinni oda. Nem rajongok az ilyen helyekért. Szerintem azért,mert túl sok horror filmet nézek.

-Ugye nem akarsz abba a sötét parkba bevinni?-kérdeztem ijedten.

-De,pontosan azt tervezem-küldött felém egy féloldalas csábos mosolyt.

-Na nem. Én oda be nem teszem a lábam-tiltakoztam,és már fordultam is meg. Ő persze visszahúzott maga mellé.

-Nyugi. Senki nem fog megenni-nevetett,miközben elindultunk a túloldalra-Még mindig túl sok horrort és bűnügyi sorozatot nézel?

-Nem ér kinevetni,és igen. Azok a kedvenceim.

-Nem értelek. Miért nézel ilyeneket,ha utána mindig félsz?!-rázta meg a fejét,mosolyogva.

-Mert izgalmasak-vágtam rá.

-Az akció filmek is-kontrázott egyből.

-Inkább hagyjuk-álltam meg a park bejárata előtt.

-Na,ne félj megvédelek mindentől-mondta,szemben állva velem. A kezem még mindig fogta,és úgy kezdett húzni befele-Ígérem,nem lesz semmi veszélyes-esküdözött.

-Oké. De ha valami vagy valaki kinyír,akkor megbánod-nevettem fel.

-Vállalom a kockázatot-mondta határozottan,és mellé bólintott egyet.

Mikor sikerült megindulnom,azért még hátra néztem,hogy megbizonyosodjak arról,a testőrök nem hagytak magunkra. Ők éppen akkor indultak el a zebránál. Egy kicsit megnyugodtam. Niall,elengedte a kezem,és most a derekamnál fogva húzott minél közelebb magához,hogy ne féljek annyira. Én is a derekára raktam a kezem,közben a pólóját szorongattam.

-Elfogod szakítani a pólóm-nevetett fel-Vagy éppen le fogod szakítani rólam-folytatta.

-Bocsi-mondtam és lazítottam a szorításon.

-Engem nem zavar. De ha le akarod rólam tépni a ruháim,szólnod kellett volna,és akkor a hotelba megyünk-szorította meg a derekam,és egy perverz mosolyt villantott.

-Haha. Nagyon vicces vagy.

-Tudom,szívem-nevetett.

Mikor,szerinte már majdnem ott voltunk,akkor mögém állt,és eltakarta a két szemem,hogy ne lássak semmit,úgy vezetett tovább. Amikor megálltunk,és a kezét levette a szememről,még lélegezni is elfelejtettem,annyira szép látvány fogadott. Le volt terítve egy nagyobb pokróc,ami körbe volt rakva,kis gyertyákkal. A pokróc közepén pedig egy kosár pihent,mellette egy hűtő ládával. Egyből a szám elé kaptam a kezemet.

-Te jó ég. Ez csodálatos-mondtam,a szememet le se véve a meglepetésről.

-Reméltem,hogy tetszeni fog-mosolyodott el félénken.

-Tetszeni? Imádom-mosolyodtam el,miközben a nyakába ugrottam-Köszönöm. Ez a legszebb,amit valaha láttam.

-Nincs mit-karolta át a derekam-Engem az tesz boldoggá,hogy tetszik-húzta hátrébb a fejét,hogy a szemembe nézzen.

Nem bírtam sokáig,egyből az ajkaira tapasztottam a sajátomat,amit viszonzott is. Nem sokára levegő hiány miatt szét kellett válnunk,és ő leeresztett a lábaimra.

-Gyere. Ideje enni-kezdett el vezetni a pokróchoz.

-Ezt mikor volt időd összehozni?-kérdeztem,amikor már mind a ketten elhelyezkedtünk egymás mellett,és egy egy szendvicset eszegettünk.

-Őszintén,én csak elterveztem. A fiúk azért indultak el olyan hamar,hogy meg is legyen valósítva.

-Ti aztán tényleg mindenben összefogtok-jegyeztem meg.

-Ez így igaz-nevetett fel.

Miközben ettünk,sokat nevettünk a régi emlékeken,és azokon amiket Niall mesélt. Nagyon sok vicces dolgot csináltak a fiúkkal,és volt olyan ami csak véletlenül megtörtént. Én is meséltem neki,arról mivel töltöttem az eltelt időt. Sokszor megjegyezte,hogy sosem bocsájtja meg magának,amiért nem volt mellettem,de én mindig megmondtam neki,hogy lehet ha akkor nem úgy történik minden,ahogy történt,most nem lennénk együtt. Igazat adott nekem,bár látszott rajta,hogy még most is bántja. Evés után,elfeküdtünk a pokrócon,összekulcsolt kezekkel,és néztük a csillagokat vagy éppen egymást. Ez a randi tényleg tökéletes.

-Köszönöm-mondtam,és a fejemet a mellkasára hajtottam.

-Bármikor-kezdte el simogatni a hátamat-Én köszönöm,hogy megbocsátottál-adott puszit a hajamba. Felemeltem a fejemet,hogy szembe legyünk.

-Igazából sosem haragudtam. Csak próbáltam. Csalódott voltam inkább,azért mert elveszíttettelek-simítottam végig az arcán-De most már minden rendem-mosolyogtam rá-Itt vagyunk egymás mellett,újra,és remélhetőleg tanultunk a hibáinkból.

-Az biztos,hogy tanultunk. Főleg én-simított végig ő is az arcomon-Soha többet nem engedlek el-mondta,és hittem neki.

Ezután megcsókolt,és rájöttem,hogy én sem fogom soha többet elmenni. Mert mi együtt vagyunk,egészek.