32.fejezet

Sziasztok! Nagyon,nagyon sajnálom,hogy sokáig nem hoztam új rész,de sok minden történt. :/ Nem nagyon volt időm,vagy éppen energiám írni. :/ De most meghoztam a következő részt és remélem tetszeni fog nektek! Jó olvasást! Pusy <3

                                                                  Nathalia

A lányok,még az autóban elkobozták a mobilomat. Nem értem,erre miért volt szükség. Amikor rákérdeztem,csak annyit mondtak,nem akarják,hogy a csajos napot tönkretegye a telefonozás. Náluk viszont ugyan úgy ott volt a telefon. Van egy olyan érzésem,hogy készülnek valamire. Már csak azt kell kiderítenem vajon mire.

-Ne már! Ne csináljátok! Mi van,ha apu keres és nem veszem fel? Aggódni fog-érveltem,apuval. Tudom,ha Niall-el érvelek akkor az nem fog bejönni,de talán ez majd segít.

-Ugyan-legyintett Lottie-Mindenki tudja,hogy velünk vagy és vásárolunk.

-Nálatok miért maradhat a telefon?-kérdeztem durcásan,rájuk nézve.

-Mert,csak!-válaszolta Sophia,mosolyogva.

-Ez nem válasz.

-De igen az!-jelentette ki határozottam-Most pedig,fejezd be a durcizást egy hülye telefon miatt,és koncentrálj a csajos napra-kacsintott rám.

-Jól van. De tudom,hogy készültök valamire-mutattam először az egyikükre majd a másikukra.

-Mi semmire nem készülünk-mondta Lottie.

Kicsit furcsa volt ez a mondat,és direkt megnyomta a mi szót. De ha nem ők akkor ki? Niall nem lehet,hiszen ő bosszús volt amikor megjelentek. Vagy lehet,mégis ő lenne? Előfordulhat,hogy tudott az érkezésükről,csak nem pont abban a helyzetben várta őket.

-Niall?!-kérdeztem,bár inkább kijelentésnek hangozhatott.

-Mi van vele?-nézett értetlenül rám Sophia.

-Ő készül valamire igaz?-mosolyogtam.

-Fogalmunk sincs miről beszélsz-nevetett Lotts.

-Hát jó.

Nem olyan sokára megérkeztünk egy hatalmas plázához. Talán ilyen szép plázát még sosem láttam. Szinte egy olyan pontja sem volt ahol ne lett volna üzlet. A lányokkal,rengeteg boltot végig jártunk,közben elég sokat beszélgettünk. Főleg persze a fiúk voltak a téma. Kiderült az is,hogy Lottie-nak van egy alakulóban lévő kapcsolata. Ennek örülök,mert ő egy nagyon rendes és fiatal kora ellenére felelősségteljes lány,megérdemel maga mellé egy rendes fiút. Amikor már fájtak a lábaink úgy döntöttünk beülünk egy kávézóba. Leadtuk a rendelés,majd Sophia komoly arccal fordult Lottie felé és feltette azt a kérdést ami talán mindenkit foglalkoztat.

-Mi a helyzet Louis-al? Mostanában,mintha nem lenne önmaga-húzta el a száját.

-Nem tudom-szomorodott el-Sokszor már én sem ismerek rá. Tényleg nem önmaga,és aggódom érte.

-Mi mindannyian aggódunk-simítottam meg a vállát,hogy jelezzem,mellette állunk.

-Tudom,és köszönöm-nézett ránk-Talán ha anyuék,meg a tesóink megérkeznek,újra a régi lesz-mosolyodott el.

-Reméljük-mosolygott rá,biztatásul Sophia.

-Neked sem mondott semmit?-nézett rám Lotts-Tudom,hogy volt amikor csak ketten beszéltetek.

-Igen,beszéltünk,de semmit sem mondott. Ugyan olyan furcsa volt,mint mostanában,habár akkor nem volt annyira.

-Értem.

Ez után,szerencsére nem jött fel a téma többet. Kicsit rosszul éreztem magam. Úgy éreztem,hogy valamit titkolok előttük,mert nem mondtam el a különös érzést ami akkor fogott el mikor Lou-val kettesben voltunk. Hogy is mondhattam volna? Nem lehet csak úgy közölni,hogy „Hé,a bátyád a megérzésem szerint miattam ilyen,mert lehet szerelmes belém”! Ráadásul semmi bizonyítékom nincs a megérzéseimen kívül. Az pedig akár tévedhet is. Eddig még nem fordult elő,hogy tévedett a megérzésem,de a mostani helyzetben nagyon remélem,így lesz. Annyira elmerültem a gondolataimba,hogy észre sem vettem,ahogy a lányok már egy ideje szólongatnak.

-Mi?-kérdeztem értetlenül-Bocsi,teljesen elkalandoztam-ráztam meg a fejem.

-Semmi baj-mondta Sophia,miközben tovább indultunk-Megtudhatjuk,miben merültél el ennyire?-kérdezett rá gyanakodva.

-Semmi különös-legyintettem.

-Biztos,hogy az ha még azt sem hallottad,beszélünk hozzád-kontrázott egyből Lottie.

Muszáj valamit gyorsan kitalálnom,mert nem szeretném,ha megtudná bárki is,ezt a dolgot.

-Csak azon,hogy mennyire megváltozott az életem,ilyen rövid idő alatt-vágtam rá-Pedig,egyáltalán nem is akartam eljönni amikor apuék felhozták a témát-húztam el a számat. Ez legalább igaz volt.

-De itt vagy,és nem bántad meg-mosolyogtak rám.

-Nem,tényleg nem-bólintottam,mosolyogva.

Sophia-nak megszólalt a telefonja,sms-t kapott valakitől. Gyorsan válaszolt és felénk fordult.

-Csajok,szerintem menjünk vissza. Liam írt,hogy vár rám-mosolygott.

-Óóó... Az én szerelmes bátyám nem bír ki fél napot sem nélküled-viccelődtem,mikor elindultunk a kocsihoz.

-Hahaha. Nagyon vicces-nyújtotta rám a nyelvét-Fogadok,Niall sem bír ki annyit nélküled.

-Nem tudom megmondani,ugyanis nálatok van a telefonom-mondtam szemrehányóan,miközben beültünk a kocsiba.

-Jól van. Tedd már túl magad a telefonodon-jelentette ki Lottie-Sokkal jobb volt így,hogy nem azt bámultad folyton.

-Nem is szoktam folyton azt bámulni.

-De igen,kivéve ha Niall melletted van-mondták egyszerre.

-Ezt begyakoroltátok?-nevettem fel.

-Nem,ösztönösen jött-nevetett,Sophia.

Az út további része csöndben telt. Szerencsére hamar vissza értünk. Természetesen,hatalmas tömeg állta el a bejáratot,de a testőrök a segítségünkre siettek. Amikor már látni lehetett az ajtót,a tömeg közepében lefagytam. Nem érdekelt,hogy minden oldalról lökdösnek,és a testőrök próbálnak velem haladni. Ott állt az ajtóban,számomra a három legfontosabb ember. Apu,Niall és az anyukám!

-Itt a telefonod-nyújtotta át Sophia,mire sokkosan elvettem tőle-Szerintem siess és öleld meg-mosolygott.

Úgy is tettem,amennyire tudtam szinte futva tettem meg az utat,hogy anyukám nyakába ugorjak. Annyira hiányzott nekem.