2015. február 6., péntek

2.fejezet

                                                                                                Niall
Fáradtan szálltam le Londonban a repülőről,pedig szinte az egész utat átaludtam.Innen egyből mehetek a stúdióba,mert megbeszélés lesz.Ruhákat próbálunk,hangpróba és új koreográfiát fogunk betanulni.Nemrég átmentünk egy New York-i céghez,mert belefáradtunk a régibe.Nagyon sok nyomást raktak ránk és azt akarták,hogy bábuk legyünk.Mi ezt megelégeltük és szerződést bontottunk.Remélem ez a cég emberként fog velünk bánni.Nagyon izgulok mi lesz ha elkezdődik a turné.Megint hosszú hónapokig nem láthatom a családomat,kivéve mikor ráérnek eljönni hozzám.Ebben az egészben csak ez az egy rossz van,hogy mindent magad mögött kell hagynod sok ideig.Mikor a banda egyre híresebb lett,megkellett hoznom a legnagyobb áldozatot,amit azóta is bánok.Le kellett mondanom az egyetlen személyről akit nagyon szerettem.Még otthon ismertem meg,Mullingar-ban.Nem ott nőtt fel,csak a szülei oda küldték tanulni,hogy nyugodt környezetben legyen.Nagyon jó barátok lettünk,elválaszthatatlanok voltunk.Én többet is éreztem iránta,de soha nem mondtam el neki.De le kellett róla mondanom,hogy azt tehessem amit szeretek.Az utolsó napon mikor otthon voltam elmondtam neki,hogy többet valószínű nem fogunk tudni találkozni,mert rengeteg dolgom lesz.Ez volt életem legnehezebb döntése.Ő semmit nem mondott csak felállt és elsétált.Hagytam,hogy életem szerelme kisétáljon az életemből.Azóta sem találtam egy lányt sem aki a nyomába érhet és nem is kell más lány.Végre megérkeztem a stúdióhoz.Rengetegen álltak a bejárat előtt,ezért két testőr segítségével szálltam ki a kocsiból és indultam a bejárat fele.Bent már messziről lehetett hallani a fiúkat,ahogy egy-egy ruháról elmondják a véleményüket.Magamban jót nevettem és benyitottam.
-Sziasztok.Ma van az első nap és ti mindenkit kiakasztotok?-kérdeztem nevetve,miközben lepacsiztam a srácokkal és mindenkit megöleltem.
-Végre,hogy megjöttél Niall.Már azt hittem felmentő csapatot kell Ausztráliába küldeni érted,hogy haza cipeljenek-nevetett Louis.
Komolyan imádom ezt a négy bolondot.A legrosszabb napomon is megtudnak nevettetni.
-Nyugi Lou,tudom,hogy mikor kell érkezni.Stílusosan egy kicsit késve-bokszoltam vállba.
-Na jól van fiúk,ha abbahagytátok akkor Niall ideje ruhákat nézni és próbálni-szólt csípőre tett kézzel Caroline a stylistunk.Nagyon rendes és mindannyian imádjuk.Van egy kislánya,akinek Zayn a kereszt apja.Hát igen,nem csoda hiszen ők jönnek ki a legjobban.Caroline imádja Zayn stílusát.
-Rendben Caroline,nyugi.Éppen most érkeztem csak meg-mosolyogtam rá.
Elértem a célom,ő is rám mosolygott és már terelt is a ruhák felé.Rengeteg minden volt itt,amik teljesen az én stílusomat tükrözték.Legalább másfél órán keresztül próbálgattuk a ruhákat és a végére már nagyon kezelhetetlenek lettünk.Mivel nem bírt velünk,feladta és mondta,hogy öltözzünk vissza mert szeretne beszélgetni valamiről.Már mind az öten előtte ültünk,én és Harry a kanapé előtt a földön a többiek a kanapén és vártuk mit fog mondani.
-Szóval srácok,az a helyzet,hogy ezen a turnén lesz egy segédem.Így mindenkinek több ideje lesz az átöltözések után pihenni mert előbb végzünk.Láttam sok ruha összeállítását és nagyon megtetszettek.Szeretném ha rendesek lennétek vele,és nem ijesztenétek el-mondta mosolyogva,és ránézett Lou-ra.
-Most miért engem nézel?Én mindig rendesen viselkedem.Nem igaz srácok?!-nézett ránk halál komoly arccal.Mi sem bírtuk sokáig és kitört belőlünk a röhögés.Vagy 5percig csak nevettünk,miközben Louis csak duzzogott.
-Elég legyen fiúk-szólt ránk hangosabban Caroline és egyből lecsendesedtünk.
-Hogy hívják ezt a rejtélyes segédet?-kérdezett rá Liam.
-Nathalia Perez-nek hívják.20 éves és nagyon kedves lány-válaszolt Caroline és még mondta tovább,de én arra egyáltalán nem figyeltem.Teljesen lesokkoltam és csak bámultam magam elé.Ez lehetetlen,hogy pont ő lenne az.Biztosan egy másik,ugyan olyan nevű és korú lány.Gondolkozásom közben mutatott nekünk képet róla,és akkor minden kétségem elszállt.Ő az.Idősebb lett,ha lehet még szebb.De biztos,hogy ő az.Az én Natim.
-Bocsánat,de nekem el kell mennem.Még van pár elintézni valóm és fáradt is vagyok-pattantam fel a helyemről.
-Hé,haver jól vagy?Nem nézel ki túl jól-nézett rám Zayn aggódva.
-Jól vagyok,csak le kell lépnem.Majd beszélünk-ezzel a lendülettel már mentem is el.Meg sem vártam a reakciójukat.
Gyorsan kirohantam a kocsihoz,és miután beszáltam mondtam a sofőrnek,hogy vigyen haza.Ilyen nincs.Ekkora véletlenek nincsenek.Annyiszor meg akartam próbálni ez a 4 év alatt,hogy felhívom és tisztázok mindent,de sosem mertem.Most viszont hónapokig együtt kell dolgoznunk.A szemébe sem merek nézni ezek után.Valahogy helyre kell hoznom a kapcsolatunkat,még a turné kezdete előtt.Ahogy hazaértem,mindent ledobtam a nappaliban és előkerestem a telefonomban a telefon számát.Remélem még nem változtatta meg.Összeszedtem minden bátorságomat és egyből elkezdtem hívni.A harmadik csörgésre fel is vette.
-Nem tudom ki az így hajnalban,de az biztos,hogy nem éli meg a holnapot-szólt bele álmosan és egyben mérgesen a telefonba.Ezen nem tudtam,nem elmosolyodni.Annyira jó volt ennyi idő után hallani a hangját.De nem értem,hol van,hogy ott hajnal van.
-Szia.Sajnálom,hogy felébresztettelek-szólaltam meg halkan és félénken.
-Ki az?Annyira ismerős a hangod,de nem tudom kivagy-értetlenkedett,most már éberebben.
-Talán,ha megtudnád ki vagyok,rám is vágnád a telefont.De kérlek hallgass végig-kértem remegő hangon.Mindenem remegett a félelemtől,mert rettegtem attól,hogy felismer és tényleg rám csapja a telefont.
-Rendben.De mond gyorsan mert szeretnék aludni,végre.
-Csak bocsánatot szeretnék kérni mindenért.Főleg azért mert,hagytalak elsétálni.Hagytam,hogy egy szó nélkül kisétálj az életemből.Tudom,én löktelek el magamtól,de ezt szinte abban a pillanatban meg is bántam.4 év is eltelt és még most is hiányzol és sokszor te jársz a fejembe,hogy mi lehet veled.Nagyon sajnálok mindent-fejeztem be.Örülök,hogy nem vágott közbe és nem csapta le.Biztos voltam benne,hogy már a mondandóm felénél tudta ki vagyok.Nagyot sóhajtott,és utána megszólalt.
-Miért csak most Niall?-kérdezte szomorúan.
-Nem tudom.Eddig nem volt merszem szembenézni veled,és azzal a ténnyel,hogy ellöktelek magamtól.
-Ja,igen persze.Tudod mennyi ideig sírtam miattad?Sokáig.El sem hiszem,hogy képes voltál felhívni.A csapból is ti folytatok és még mindig.Ugyan annyira rossz most is ha meglátok valamit véletlenül veled kapcsolatban,mint akkor.Igazad van te dobtál el magadtól,és sosem fogok megbocsátani neked-hadarta egyre mérgesebben,míg én csak lehajtott fejjel hallgattam.
-Csak adj egy új esélyt,hogy barátok legyünk.Ígérem bármit megteszek,és sosem hagylak cserben-könyörögtem.
-Felejtsd el.Biztos vagyok benne,ha nem tudnád,hogy én leszek a hülye turnétokon az egyik stylist továbbra sem keresnél.Végeztem veled Niall.Emberbe,barátba meg főleg nem csalódtam még ekkorát.Lehetőleg a turné alatt is kerülj el és ne szólj hozzám-fejezte be,és csapta le a telefont.
Teljesen jogos volt,hogy így reagált,és mindenben igaza volt amit a fejemhez vágott.Talán ha nem derült volna ki az,hogy ő is velünk lesz hónapokig,továbbra sem mertem volna felhívni.Hogy lehettem ekkor hülye?Miért kellett őt eltaszítanom?Biztosan találtunk volna megoldást arra,hogy tartsuk a kapcsolatot és találkozzunk a rengeteg dolgom mellett.De nem.Én a könnyebbik utat akartam választani,és csak miután megtettem azután jöttem rá,hogy ez a nehezebbik út.Mindent megfogok tenni azért,hogy újra visszakapjam.Az sem számít,ha csak a barátságát kapom vissza.Tudom arra az esély,hogy talán belém szeret most már főleg nulla,de nem érdekel csak velem legyen.Eddig is nagyon vártam a turné kezdetét,de most már jobban.De amennyire várom most annyira félek is.Félek újra szemtől-szemben lenni vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése